Láz

Lázcsillapítás

A lázcsillapítás témakörével kapcsolatos ismereteink nagy része ma már tudományosan megalapozott ténynek számítanak. Számos kutatási eredmény igazolta, hogy az oly' rettegett láz az emberi szervezet védekező reakciójának része. Kiemelt szerepe van a fertőzések leküzdésében, gátolva a kórokozók szaporodását és fokozott immunműködést tesz lehetővé.

Lázcsillapítás

Főszabály, hogy a lázcsillapítás csakis az egészséget veszélyeztető magas láz esetében indokolt, illetve ha ezt a beteg konfort érzte megkívánja.
lázcsillapítás Számos kutatási eredmény igazolta, hogy az oly' rettegett láz az emberi szervezet védekező reakciójának része. Fontos szerepe van a fertőzések leküzdésében, gátolva a kórokozók szaporodását és kedvezően befolyásolja az immunrendszer működését.

Ma már nyilvánvaló, hogy a láz alapvetően nem káros, nem veszélyes. Nem okoz agykárosodást, halált, nem károsítja a szívet, a tüdőt, sőt még a lázgörcsért sem tehető felelőssé. Alapvetően lázcsillapítás nélkül sem emelkedik túl magasra a láz.

A lázgörcstől való félelem alapvetően meghatározza a lázcsillapítás gyakorlatát Magyarországon, azonban fontos tudni, hogy nem védhető ki lázcsillapítók adásával! A lázcsillapítás során rendszeres adott gyógyszer mellett is ugyanolyan gyakorisággal lép fel a lázgörcsös állapot, mint nélküle.

Bizonyított tény, hogy a fizikális lázcsillapítás (pl. hideg vizes zuhany) nem hatásosabb a gyógyszeres lázcsillapítás módszeréhez képest. Sőt a fizikális lázcsillapítás a gyermekek jelentős részének kellemetlen, főleg a láz emelkedő szakaszában, amikor inkább melegre és nyugalomra vágynak a betegek.

Lázcsillapítás gyógyszerekkel

A lázcsillapító gyógyszerek a hétköznapok gyógyszerei. Nagy részük recept nélkül is beszerezhető a gyógyszertárakban és ha tisztában vagyunk a kockázatokkal valamint betartjuk az utasításokat, a lázcsillapító gyógyszerek biztonsággal alkalmazhatóak.

A lázcsillapító gyógyszerek nemcsak lázcsillapító, hanem fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatással is rendelkeznek. Azonban akadnak kivételek a lázcsillapító gyógyszerek között; a diflunisal nem rendelkezik lázcsillapító hatással, míg a paracetamol, bár lázcsillapító és fájdalomcsillapító hatású, a gyulladást nem gátolja!

Ugyanakkor meg kell említeni, hogy számos hatóanyag a lázcsillapító gyógyszerek közé tartozna, mégsem használjuk a láz enyhítésére súlyos mellékhatásai miatt; ilyen például a fenilbutazon, amit köszvény és ízületi gyulladás kezelésében használunk.

A lázcsillapítás gyógyszeres lehetőségeiről bővebben a Lázcsillapító gyógyszerek menüpontban olvashat!

Fizikális lázcsillapítás

hűtőfürdőA fizikális lázcsillapítás mára elvesztette jelentőségét. A hűtőborogatással vagy hűtőfürdővel végzett lázcsillapítás nem elég hatékony és igen megterhelő is lehet a betegnek, főleg a gyermekek érzik kínzónak.

Lázcsillapítás szempontjából nem helyettesítő eljárásként kell alkalmazni a fizikális lázcsillapítás módszereit, a gyógyszeres lázcsillapítás az elsődleges és korszerű terápia.

A fizikális lázcsillapítás ellen szól, hogy a gyermekek nagy része kellemetlennek tartja, sőt, a bőrerek összehúzódását okozva egyes esetekben a hőleadást is gátolva a maghőmérséklet további emelkedéséhez vezethet! Így a lázcsillapítás valójában nem segít, akár ronthat is a beteg állapotán!

A fizikális lázcsillapítás módszerének működési elve szerint sem megfelelő terápa, mivel a szervezet magasra állított termosztátját nem befolyásolva ugyan hőt von el, de ezzel fokozott hőtermeléshez vezethet, így megnövelve a beteg terhelését.

Az alkalmazott fizikális lázcsillapítás lehetőségei között népszerűségben a hűtőfürdő magasan vezet. A hűtőfürdő a testre alkalmazott hűtőborogatással (priznic) együtt a fizikális lázcsillapítások 2/3-át teszik ki. A fizikális lázcsillapítás fajtái:

  • lázcsillapítás hűtőfürdővel
  • lázcsillapítás hűtőborogatással (priznic)
  • lázcsillapítás vizes szivacsos lemosással
  • lázcsillapítás zuhanyos hűtéssel
  • lázcsillapítás végtagok borogatásával
  • lázcsillapítás törzs állott vizes borogatásával
  • lázcsillapítás alkoholos szivacsos lemosással
Ismerje meg a táplálékok c-vitamin tartalmát.