Nátha, megfázás, influenza hírek/cikkek
ÁNTSZ: Magyarországot még nem érinti a több európai országban terjedő kanyaró
Magyarországot egyelőre nem érinti a több európai országban terjedő kanyaró - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn az MTI-vel.
Az ÁNTSZ közleménye szerint Európában az idén már a harmincezret is meghaladja a kanyarós betegek száma, és a betegség szövődményeibe nyolcan bele is haltak.
Mint kiemelték, 2011. január 1. és 2011. november 23. között az egészségügyi szervek összesen 30.200 kanyarós esetről szereztek tudomást az Európai Unió és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás tagországaiban. Mintegy ezer betegnél alakult ki súlyos szövődmény, nyolcan a kanyaró következtében meghaltak, közülük hatan Franciaországban, további egy-egy ember Németországban, illetve Romániában.
Közleményük szerint 2010-ben Bulgáriában, valamint Franciaországban fordult elő a legtöbb megbetegedés. Ebben az évben a legtöbb, csaknem 15 ezer megbetegedést Franciaországban regisztrálták, a megbetegedések száma alapján Olaszország, Románia, Spanyolország és Németország következik, de a betegség gyakorlatilag Európa minden országában problémát jelent, kivéve Ciprust, Izlandot és Magyarországot - hangsúlyozta az ÁNTSZ.
Mint írták, a két szigetország a csökkenő turizmus következtében kevésbé veszélyeztetett. Magyarországon pedig immár tíz éve nem regisztráltak honi - nem behurcolt - esetet, amely az ÁNTSZ szerint "az életkorhoz kötött kötelező védőoltási rend következetes végrehajtásának köszönhető".
A vírus elsősorban cseppfertőzéssel terjed, de nem csupán a beteg közvetlen környezetében lévők fertőződhetnek meg, hanem azok is, akik kissé távolabb tartózkodnak, és nincsenek beoltva. A betegség szövődményeként agyvelőgyulladás vagy más idegrendszeri megbetegedés is kialakulhat.
A vírusfertőzés következtében kialakulhat többi között gége-, légcső-, tüdőgyulladás, hörghurut, kötőhártya-gyulladás, szívizomgyulladás. A komplikációkkal járó esetek közül az idegrendszert érintő szövődmények egy része maradandó károsodást is okozhat - tették hozzá.
Az ÁNTSZ arra figyelmeztetett, hogy "a védőoltási fegyelem fellazulása" Magyarországon veszélyeztetné a járványügyi biztonságot. Mint kiemelték, Romániában a legtöbb megbetegedés éppen a Magyarországgal szomszédos területeken fordult elő; Ukrajnában - az "ingatag" védőoltási rend miatt - szintén gyakoriak a járványok - olvasható az ÁNTSZ közleményében.
Forrás: MTI
Jelenleg 27 hír/cikk érhető el.
2012. szeptember 05. Nátha vagy influenza?
2012. január 28. Influenza - OEK: Magyarországon továbbra sem terjed a vírus
2012. január 26. Nanorészecskékkel erősíthetik a test vakcinákra adott immunválaszát
2012. január 22. ÁNTSZ: több európai országban gyorsult az influenza terjedése
2012. január 17. Nyugalomra intenek a kínai hatóságok az újabb madárinfluenza-eset után
2012. január 17. ÁNTSZ: terjed az influenza vírus Európában
2012. január 16. Mit tegyünk nátha estén? 3. rész
2012. január 12. Influenza - Az év első hetében megduplázódott az influenzagyanús esetek száma
2012. január 11. A gyaloglás véd a megfázástól, a maratoni futás gyengít
2012. január 10. Influenza - ÁNTSZ: Európában megkezdődött a járvány
2012. január 09. Influenza - OEK: az év utolsó hetében csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma
2012. január 02. Teák mentából, gyógyító porok rozmaringból - Gyógyító hagyományok Pannonhalmán 2.
2011. december 30. Teák mentából, gyógyító porok rozmaringból - Gyógyító hagyományok Pannonhalmán 1.
2011. december 29. Virágok lelke - Gyógyító illatok
2011. december 28. ÁNTSZ: életeket veszélyeztethet az oltásokról szóló megalapozatlan hírek terjesztése
2011. december 26. Mit tegyünk nátha estén? 2. rész
2011. december 23. Felmérés: a fiatalok vitaminokkal készülnek az influenzára
2011. december 22. Allergiás tüneteket okoz a karácsonyfa-szindróma
2011. december 20. Influenza helyzet
2011. december 16. Mit tegyünk nátha estén? 1. rész
2011. december 05. Csecsemők c vitamin szükséglete 2.
2011. november 18. Inhalálás, helyesen
2011. november 14. Csecsemők c vitamin szükséglete 1.
2011. november 06. A nátha tíz jele
2011. november 02. Nátha és megfázás megelőzése c vitaminnal
2011. november 02. Elindult a NáthaDoktor.hu, a megfázás szakértője